A Korán és a Nük

Houston Smith a Világok Vallásai című könyvében a következüket mondja: "Ha a nük helyzetét történelmi szempontból vizsgáljuk és összehasonlítjuk az arab nük helyzetét Mohamed Próféta korát megelüzüen és azt követüen, az az állítás miszerint az Iszlám a nüket lealacsonyítja, nyilvánvalóan hamis. Ha azokat a körülményeket nézzük, amelyek között a leánygyermek születése csapásnak számított, a Korán reformjait követüen a nük helyzetében jelentüs változást hozott a gyermekgyilkosság megtiltása." 1

 A történészek azt mondják, hogy Korán kinyilatkoztatásának idején bevett gyakorlat volt, hogy a leánygyermekeket, születésük után nemsokkal, megölték. A férfiak és a nük ekkor gyászolták a leánygyermek születését. Ugyanakkor a Korán arra is utal, hogy szégyenkezni egy leánygyermek születése miatt és megölni üt, bűn (16:57-59). A Korán többször kitér erre a gyakorlatra utalva arra, hogy annak gyakorlása feljegyzésre kerül és a tett a következüképpen kerül a "számlánkra": "A vesztesek azok, akik butaságból, ismeretek nélkül, megölik gyermekeiket" (6:140).

"قد خسر الذين قتلوا أولادهم سفها بغير علم".

Fontos azonban megjegyezni, hogy a gyermekgyilkosságok megtiltására vonatkozó rendelkezés volt az elsü lépés a nük jogainak védelme érdekében.

Houston Smith továbbá azt is magyarázza, hogy az Iszlám a leánygyermekeknek, mint polgároknak, meg kívánta adni a tanuláshoz, a szavazáshoz és a jelöléshez való jogkat. A Korán nyitva hagyta a lehetüséget a nük férfiakkal való egyenjogúságára. Egyenjogúságra, amely közelebb hozta a muzulmán népeket a modernizáció felé.

A Korán többször használja a "Muslimun" és a "Muslimat", valamint a "Mu’minun" és "M’minat" szavakat a "muzulmán férfi és nü", a "hívü férfi és nü" kifejezésére. Mindkét nemre ugyanazok a vallási rendelkezések érvényesek. 2

" إن المسلمين و المسلمات و المؤمنين و المؤمنات و القانتين و القانتات و الصادقين و الصادقات و الصابرين و الصابرات و الخاشعين و الخاشعات و المتصدقين و المتصدقات و الصائمين و الصائمات و الحافظين فروجهم و الحافظات و الذاكرين الله كثيرا و الذاكرات أعدّ الله لهم مغفرة و أجرا عظيما".

 A muzulmán férfi és nü, - a hívü férfiak és nük, az istenfélü férfiak és nük, az igaz férfiak és nük, a türelmes és kiegyensúlyozott férfiak és nük, az alázatos férfiak és nük, az adakozó férfiak és nük, a böjtölü férfiak és nük, az erkölcsös férfiak és nük, valamint a rendszeresen Allahhoz imádkozó férfiak és nük, - számára Allah hatalmas jutalmakat és megbocsátást készített. (33:35)

A Szent Korán többször is egyértelműen kijelenti, hogy a nemnek semmi köze sincs az egyén szellemi beállítottságához. Azt csakis az egyén hite és magaviselete határozza meg.

" من عمل صالحا من ذكر أو أنثى و هو مؤمن فلنحيينّه حياة طيبة و لنجزينهم أجرهم بأحسن ما كانوا يعملون".

Akárki, aki becsületesen dolgozik, legyen az férfi vagy nü, és igazán Hisz Őbenne, annak új Életet adunk; jó és tiszta életet, megjutalmazzuk üt hasonló ajándékokkal, cselekedeteik legjavának megfelelüen(16:97)

Korán

1.Houston Smith, Világok Vallásai(Harper San Francisco, 1986)P. 166
2.Ibid., p.166