Szent Korán: A Kézzel fogható Csoda

A próféták által véghez vitt csodák többsége érzéki csalódás volt és mindössze saját korukban, saját kortársaik tapasztalhatták meg azokat. A Korán csodája váratott magára a feltámadás napjáig. A csoda transzcendentális mivoltjában és retorikájának természetes stílusában, valamint a rejtett misztériumok kinyilatkoztatásában van. Nem lesz mostmár olyan kor, amelynek üzenete nem jelenne meg. A különbség az lesz, hogy értelmet kap azok eredetiségének vizsgálata. "Másként fogalmazva, a fizikai Korán a Korán végtelen valóságának anyagi természetű megjelenési formája. [1]

A Korán olyan, mint a világegyetem a lét síkjaival és jelentésszintjeivel.... Alapvetü annak a tudatosítása, hogy mindaddig nem érthetjük el a Korán bensü jelentését, amíg Isten nem kívánja azt. Önmagunk bűnösök vagyunk saját létünk mélyebb dimenzióiban. Ha a Koránt felszínesen közelítjük meg és mi magunk is felszínes lét vagyunk, amely a lét felszínén lebeg, s nem éri el eredetünk mélységét, akkor úgy tűnik számunkra, hogy a Korán jelentése is felszínes. Eltakarja elülünk a csodát, amely benne rejlik és nem leszünk képesek annak megtapasztalására. Csak a szellemi munka által tudja az ember megtapasztalni a szent írás rejtett jelentését.

Jalal-al-Din Rumi, a perzsa misztikum költüje, aki a hívü és a Korán kapcsolatát eképpen írja le:" Néhány férfi az út gyermeke és úgy élvezik, irodalmi hasonlattal élve, a Korán italt, mint a tejet. Azonban azok, akik az évek során elérték a teljes megfontoltság állapotát, más élvezetre találtak és a Korán jelentésének más értelmezését fedezték fel. 

A Koránt tanulónak különbséget kell tennie a belsü és a külsü, az ezotérikus és exotérikus, a tanítások egyes aspektusai között

Rumi, Masnaviban, a Korán rejtett csodáit fejezi ki eképpen:

Ismerni a Korán szavait könnyű
De a külsü jelentésen belül van egy titkos jelentés
A titkos jelentés alatt a harmadik
Ezért a legmagasabbfokú bölcsesség elképesztü
A négy jelentést egyiküjük sem látta
Védd Istent, az Összehasonlíthatatlant, a Mindenhatót
Eképpen nekiindultak, végig a hét jelentésen, egyiket a másik után
Kétségek nélkül, a Próféta szavainak megfelelüen
Egyedül cselekedj, Ó Fiam, ne korlátozd nézeteidet csupán a látható dolgokra.
Ahogyan a démonok Ádámot úgy tekintették, mint emberi testet
A külsü jelentése olyan, mint Ádám teste:
A külseje látható, de a lelke rejtett

_____________________________

1. Kenneth Cragg and R. Marston Speight, Islam from Within: anthology of a Religion, Wadsworth Publishing Company, 1980, p.18

Korán